[ Pobierz całość w formacie PDF ]
Milde Volkner ragyogóan néz ki egyszerq, mégis ízléses
utazóruhájában.
- Tehát nem fog nagyon szörnyülködni, ha úgy viselkedem, mint
egy fiú? - Egész biztosan nem. Én is bolondozom még, pedig önnél
sokkal idQsebb vagyok, és tulajdonképpen már régen meg kellett
volna komolyodnom.
Lia felujjongott, és megszorította Milde kezét.
- Ez mesés! Hallottad, papa? P mosolyogva bólintott. Azonnal
megértette, hogy Milde csak Lia bizalmába akart férkQzni e
szavakkal, és örült, hogy ez ilyen jól sikerült.
Bergen doktor néma szemlélQje volt a jelenetnek. Liáról azt hitte
elQször, hogy fiú, és megtorpant, amikor Milde kegyelmes
kisasszonynak szólította. Csodálkozva nézett a karcsú alakra, de Q is
látta már, hogy egy nagyon fiatal lány áll elQtte. Furcsa érzéseket
váltott ki belQle ez a felismerés.
Nem volt sok ideje töprengeni, mert Péter Hagenau így szólt a
lányához: - Üdvözöld Bergen doktor urat is, Lia! Lia csak ekkor
fordult a mérnök felé. Eddig minden érdeklQdését Milde Volkner
kötötte le. Most a fiatalemberre pillantott.
Hirtelen mélyen elpirult. Zavartan nézett a férfira, nem értette,
miért izgatja fel annyira a látványa.
Ijedten ugrott le a padról, és nagy kedve támadt elbújni apja vagy
Milde háta mögé. Úgy érezte, valami ellenséges árad feléje a férfiból,
és ez szorongató érzést váltott ki belQle.
Rudolf Bergen hamar összeszedte magát, meghajolt Lia elQtt, és
a lány öltönyét nézegetve, zavartan így szólt: - Nagyságos
kisasszony, engedje meg, hogy üdvözöljem.
Lia habozva nyújtotta ki apró, lebarnult kezét, amely olyan erQs
és kemény volt, mint egy fiúkéz.
Rudolf Bergennek önkéntelenül is mosolyognia kellett, ahogy
Lia keményen megszorította a kezét. A lány észrevette ezt a mosolyt,
és zavarba jött. De aztán bátran megszólalt: - Isten hozta Subraján,
mérnök úr. Már éppen ideje, hogy megérkezett, mert a tó egykettQre
elárasztja itt nekünk az egész falut. - Úgy mondta, mint egy betanult
szöveget.
A férfi meghajolt.
- Igyekszem megakadályozni ezt, nagyságos kisasszony.
Olyan volt tQle ez a megszólítás, mint a gúnyolódás; a lány nem
tudta mire vélni. De aztán eszébe jutott, hogy az utazásuk során is
gyakran gúnyolódtak rajta. Hevesen megrázta a fejét.
- Nem vagyok nagyságos kisasszony, beszéljen velem
értelmesen! - tört ki belQle önkéntelenül.
- Mit parancsol, hogyan szólítsam? - kérdezte a férfi, és
igyekezett elfojtani egy jókedvq mosolyt.
De a lány észrevette, amint árulkodóan megrándul az arca.
- Nagyon egyszerq, Liának hívnak és kész.
Zavarában szinte dühösen ejtette ki a szavakat. Rudolf Bergen
tehetetlenül nézett Péter Hagenaura. P azonban nem kevésbé látszott
tanácstalannak, így hát Milde megértQen közbelépett: - Látja, doktor
úr - mondta mosolyogva -, a nagyságos kisasszony megszólítással
nincsen szerencséje. Ezt már én is megtiltottam önnek. Ha a
kisasszony nem akarja, hogy így szólítsák, hívja akkor Hagenau
kisasszonynak! Péter Hagenau megkönnyebbülten sóhajtott fel, és
hálásan nézett Mildére.
- Magától értetQdik, doktor úr, Volkner kisasszony megtalálta a
megoldást.
- így megfelel önnek, Hagenau kisasszony? - kérdezte Rudolf
illedelmesen.
Lia egyelQre nem mert újra a szemébe nézni. Félt attól a furcsa
érzéstQl, amelyet a férfi tekintete váltott ki belQle. Csak annyit
mondott: - Milyen furán hangzik: Hagenau kisasszony! Így még
senki sem szólított engem. A papa Liának hív, az embereink pedig
Sahibának.
- Sahiba? - kérdezte Rudolf. A lány bólintott.
- Igen, a papát Sahibnak, engem pedig Sahibának.
- Megengedné nekem is, hogy Sahibának szólítsam? - Ha úgy
gondolja, nekem nagyon is megfelel. Akkor legalább tudni fogom,
hogy nekem szól. Gondolom, a Hagenau kisasszonyra ugyanúgy nem
hallgatnék, mint a nagyságos kisasszonyra.
- Akkor engedje meg, hogy én is Sahibának szólítsam! - kérte
Milde.
Lia megfogta a kezét.
- Nem - mondta -, hívjon csak Liának, én pedig önt Mildének, az
olyan szép név, és úgy illik önhöz.
- Nagyon szívesen beleegyezem - mondta Milde.
- Nos, akkor foglaljanak helyet, hölgyeim és uram! Jobb, ha
mielQbb eltávolodunk a gQzöstQl, itt útban vagyunk, mert ki akarnak
rakodni - jegyezte meg Péter Hagenau.
Lia minden teketória nélkül maga mellé húzta Mildét, Rudolf
BergentQl a lehetQ legtávolabb. Lopva, félénken azonban mégis újra
és újra ránézett. És ha találkozott a tekintetük, megint végigfutott
rajta az a különös érzés, amelyet nem tudott magának
megmagyarázni.
Péter Hagenau Rudolf Bergen mellett foglalt helyet. Az utazásról
kérdezgette, meg hogy elhozott-e minden szükséges szerszámot és
gépet.
- Ahogy a távolból meg tudtam ítélni, mindent hoztam, amire
csak szükségünk lehet.
- Az, jó. Az utóbbi hetekben ugyanis nagyon gyorsan emelkedik
a tó. Azonnal el kell kezdenünk a munkát.
- Úgy lesz, Hagenau úr.
A két férfi élénk társalgásba fogott a csatornáról. Milde és Lia a
csónak másik végében ültek, Milde igyekezett elfogulatlanul
csevegni. Olykor nagy erQfeszítésébe került, hogy ne nevesse el
magát Lia meglehetQsen modortalan, bár nagyon is Qszinte
megjegyzésein. De fegyelmezte magát, hiszen azzal eljátszhatta
volna Lia bizalmát. És ennek nem volt szabad bekövetkeznie.
Amíg Liával csevegett, sqrqn nézett Péter Hagenau felé. Lopva a
férfi vonásait kutatta. Ez a napbarnított arc, amelynek szinte
bronzszínt adott a trópusi nap, érdekesebbnek és jelentékenyebbnek
tqnt számára minden más férfiarcnál.
A motorcsónak gyors tempóban közeledett a szigethez. Amikor
kikötöttek, elsQként Péter Hagenau ugrott ki a csónakból, és
segítQkészen nyújtotta a kezét Mildének. Rudolf Bergen Liának akart
segíteni, de az nem fogadta el a kezét, hanem nagy ugrással a parton
termett, bámulatba ejtve ezzel a mérnököt.
Péter Hagenau szólt az embereinek, várják meg, amíg partot
érnek a csomagokat szállító csónakok. A két vendég bQröndjeit
vigyék fel az új épületbe, a teherárut pedig a régi házba, amely
Subraja korábbi tulajdonosáé volt. Ez a még kiváló állapotban levQ
[ Pobierz całość w formacie PDF ]